Tanoda tetőtér és kert beépítése

„Minden zugocska, amelyet szeretünk, egy világ a számunkra.”
Oscar Wilde

A tanodában jelenleg 36 gyerek tanul közel 20 önkéntessel, heti hat alkalommal. A Tanodánk épületének belső tere, az, amit tanulásra tudunk használni, 59 négyzetméter. A gyerekek száma évről-évre nő, így egyszerűen kinőttünk a tanodánkat. Ám az épületnek van egy beépíthető padlástere, ami kb. 35 négyzetméter, ennek ötletes kialakításával újabb teret nyerhetnénk. A padlás, hatalmas, földön fekvő gerendáival, az égre nyitott ablakaival tökéletes lenne a tanulásra, az együttlétre, játékra.
A beépítés előzetesen kalkulált költségei 2,5 millió forintot tesznek ki.

A tavalyi év során a tanoda épület egy kert résszel is bővült. Tavasszal szeretnénk elkezdeni belakni a kertet, ehhez szükségünk lenne kerti játékokra (ping-pong asztal, hinta, stb.) és bútorokra (szék, pad és asztal). Szeretnénk egy kis részt veteményeskertnek elkülöníteni, ahova különböző zöldségeket és virágokat ültetnénk a gyerekekkel.

Szívesen látunk már nem használt kerti játékokat, eszközöket, bútorokat, illetve anyagi támogatást is!

Amennyiben támogatná terveinket az alábbi számlaszámon megteheti:

Csodaműhely Egyesület
10400085-50526749-82761002 
K&H Bank
megjegyzés: csodaepulet

19467865_1102165789882858_8783261888439440744_o

Advertisements

Blog at WordPress.com.

Up ↑

%d bloggers like this: