Péntekünk

Mert azt mindenki tudja, hogy péntek délután nehéz tanulni.

Nehéz, hiszen egész héten későn érnek haza a gyerekek az iskolából és a tanodások az iskola utáni tanodából még később, és mert a péntek az mégiscsak a szombat előtt van, egy olyan délután, amikor nem kell másnapra tanulni, amikor el lehet menni egy kicsit lógni a barátokkal vagy csak úgy otthon pihengetni, tévézni.

Tudjuk mi ezt tanodás önkéntesek is, de mindig vannak olyanok, akik csak pénteken tudnak jönni segíteni, mert máskor egyetemi óráik vannak vagy négyig-ötig dolgoznak és mire kiérnének már vége a tanodának. És igen, ők azok, akik a hétközbeni egy szabad délutánjukat arra szánják, hogy Csobánkán hátrányos helyzetű gyerekeket tanítsanak.

Minden évben elgondolkodunk a pénteken, hogy nem kellene már akkor tanulnunk, inkább kézműves foglalkozás vagy társasjáték, aztán mindig odajutunk, hogy de akkor nem fér be a 35 gyerekünk a hétbe és akkor elmaradnak a jó és fontos önkénteseink, akik csak pénteken tudnak jönni.

Hát megint tanulunk pénteken.

DSC_0759

14.00

Először az elsősök jönnek a tanodába, illetve elhozom őket a suliból, amikor belépek az iskola kapuján, már látom, hogy ott kukucskálnak az ajtóban, várnak. Tele vannak mesélnivalóval, hogy mi volt egész nap, kérdeznivalóval, mit fogunk csinálni a tanodában, és annyi energia árad belőlük, mintha nem péntek délután lenne, (ami – köztünk szólva – nekem is elfáradt-péntek délután, de már nem is érzem, hogy a munkahét utolsó napja van), öltöznek, pakolnak és már útra készek is. Kocsival megyek értük, nem mintha messze lenne a suli a tanodától, hanem mert „jó kocsival tanodába menni”, sec-pec megbeszélik ki nyitja a kocsiajtót, ki ül a gyerekülésbe, ki ül előre, ki figyel a kanyarban az autókra.

Mire beérünk a tanodába, már ott van gimnazista önkéntesünk, F., aki R.-el, németezik a kiskuckóban és ott van az egyetemista V. is, ő még várja a tanítványait, addig is a szendvicseket készíti.

Én Cs.-vel és A.-val a nagyszobába megyek, teázunk, uzsizunk, aztán lekucorodunk a babzsákokra és elővesszük a virágtartó aljakat, amikben búzadara van, ebben gyakoroljuk a számokat. Én mutatom a kezemen, ők írják a számokat a búzadarába. Nagy számokat, nagy lendülettel és hatalmas élvezettel. Milyen jó is volt a palatábla, ez is olyan. Ha nem sikerül egy mozdulat, újra lehet próbálkozni és látom rajtuk, hogy szeretik a kis ujjaikat beledugni a búzadarába, húzni a vonalakat, elsimítani szépen, ha a végére értek.

14.30

Közben megérkezik a negyedikes M., aki nincs is ma, de lecke van és a suliban többféle gond is, nemrég megbeszéltük vele, hogy valahogy változtatunk együtt, hogy könnyebb legyen neki iskolásnak lennie, hát bejött ma, hogy segítsünk a leckéket megírni. V. ül le mellé, neki még mindig nem jöttek a tanítványai, és már számolnak is.

A kicsikkel kiszámoltuk magunkat, hát elővesszük a puzzle-t, a bonyolultabbat, a kisebb darabokból állót Cs. húzza maga elé, a nagyobbat A. Hamarabb kész van, de ahogy befejezi, odaül Cs. mellé és segít neki, aztán cserélnek és mindenki megcsinálja a másikét is. Még egyet memorizunk és már halljuk is a szülőket, megjöttek a gyerekekért. Közben eleredt az eső, hát gyorsan kocsiba ülünk és hazaviszem őket.

DSC_0777

15.30

Mire visszaérek, már itt vannak a fél négyes önkéntesek, S. kocsijával érkeznek. Az egyik önkéntes, T., aki már sok éve jár hozzánk és, akinek egy szabad délutánja van a héten, ez a péntek, a hetedikes D.-vel tanul, aki már hat éve tanodásunk. S. a kiskuckó számítógépéhez ül, ő péntekenként nem tanít, hanem a tanoda koordinációs ügyeit intézi órákon át, általában F.-fel osztoznak a kiskuckón. F. már a második tanítványával, a 13 éves A-val tanul, ő a legjobb németes tanodásunk, vele a gimnáziumi felvételire készülnek.

Ma jött először B., egy új önkéntes, aki megismerkedne a tanodai munkával ezen a pénteken. Jó is, hogy itt van, mert a nagyfiúk megint együtt jöttek, pedig tudják, hogy egy-egy óra eltolódással kellene jönniük hozzám. De hát együtt jönnek haza suli után, így a tanodába is együtt jönnek be. Á. és D., akikkel élelmiszer-ismeretet tanulunk és A., akivel az érettségire készülünk magyarból. Kicsit morgok, hogy „már megint együtt jöttetek” (és közben annyira örülök, hogy, itt vannak, hiszen már nagyfiúk, 15-15 és 18 évesek, és még mindig jönnek, tanulnak), de csak vigyorognak, mert minden héten így jönnek, és minden héten megoldjuk a tanulást így együtt. Most viszont nem ülök le mind a hárommal, hanem Á.-t és D.-t „lepasszolom” V.-nek és B.-nek.

V.-nek ma nem jöttek a tanítványai, felhívta őket és kiderült, hogy napok óta betegek, elfelejtettek szólni. (Olyan sokat mondjuk, hogy szóljanak, ha nem jönnek, és az esetek nagy részében már jelzik is, de mindig van egy-egy alkalom, amikor nem, idő kell, hogy megszokják ők is, hogy ez nagyon fontos.)

Nemsokra rá nagy lendülettel lép a tanodába E., a másik gimnazista önkéntesünk, aki hozza magával a tanítványát B.-t is. B.-n gyönyörű, rózsaszín kabátka, most kapta, büszkén feszít benne. Kicsit kóvályognak a tanodában, amíg találnak maguknak helyet, végül a nagyszoba belső asztala mellett döntenek. Leeresztjük az elválasztó függönyt, hogy valamennyire szeparálódjunk térben egymástól, B. szeret nyugalomban tanulni.

A.-vel ülök le, kicsit elkeseredve mutatja a félévi bizonyítványát, ami nagyon nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, én is meghökkenve nézem a rossz jegyeket. Stratégia kell, hogy hogyan javítsunk és, ahogy hét éve mindig, papírt veszünk, felírjuk, hogy hogyan osszuk be időben, tananyagban, melyik tanárral beszéljen a javítási lehetőségekről. Ahogy papírra kerül a „jövője”, látom, hogy megnyugszik.  Elment az időnk egy része ezzel, de azért előveszem az érettségi teszt könyvet és már csináljuk is a feladatokat. Közben kilesek, hogy megnézzem V. és B. hogyan boldogulnak a fiúkkal és látom, hogy papírok előttük, nagyokat nevetve, közösen értelmezve haladnak végig az Élelmiszerismeret alapjai tankönyv egy fejezetén.

16.00

Mindeközben megérkezett D. is T. második tanítványa, okos és lelkes kisiskolásunk. Hatalmas iskolatáska hozza be őt a tanodába, anya panaszkodik is később, hogy nem érti, miért kell minden könyvet és füzetet hazahozni az iskolából, azt is, amiből nincs lecke. Igen, miért is?

Viszont A.-nak ma nehezebben megy a koncentrálás, keveri a tárgyat az alannyal, nem is értem, a múlt héten sokkal jobban ment neki. Fél óra után azt mondja, hogy elfáradt, fáj a feje, menne már haza, aztán bujkáló mosollyal teszi hozzá, hogy különben három napja beteg, csak azért jött le, hogy szóljon, hogy ma nem jön tanodába. „Miért nem mondtad?”, nézek rá meghökkenve (szegény gyerek), „hát, ha már elővetted a könyvet, akkor tanulunk, nem?”

17.15

Öt óra elmúlt, lassan mindenki befejezi, pakolás és mennek is haza, már besötétedett, nézek utánuk.

Kicsit aggódva kérdezem B.-t, az új önkéntest, akit ma bedobtunk a mélyvízbe, hogy hogy tetszik neki, „fogsz jönni péntekenként?” Tetszik neki és jön, nagyokat szeretne tanítani.

Végül még befut egy riporter is, aki már hetekkel ezelőtt megkeresett minket, hogy szeretne egy interjút készíteni a Csobánkai Tanodáról. Hogyan is kezdődött…? – teszi fel az első kérdést. Kicsit fáradtan nézünk rá S-sel, de aztán a szokásos lendülettel belekezdünk, szeretünk erről mesélni.

18.15

S. még elmosogatja a bögréket, mi pakolunk, és már indulunk is haza. A kocsiban azon gondolkodom, hogy a gyerekek zöme itt volt, tanultak, az önkéntesek pedig olyan kitartóak és türelmesek, pedig péntek van.

Végül is mégiscsak jó pénteken tanulni.

Bogi

DSC_0778

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s

Blog at WordPress.com.

Up ↑

%d bloggers like this: