Kis hercegek és rózsák

Idén „öreg” diákjaim mellé egy iskola előkészítős picike fiúcskát is szárnyaim alá vehettem. Az első, és az azt követő találkozás…

Szeretet-kommandó

R. negyedikes, félénk, nehezen oldódó kisfiú, idén kezdett a tanodába járni. Mindig anyával jön, mindig megáll az ajtóban lesütött szemmel,…

Közös ügy

Mióta van saját helye a tanodának, évről-évre előkerül a takarítás kérdése. Sajnos erre nincs külön forrás és hiába igyekszünk rendet…

EGYKÖRBEN anyakör

EGYKÖRBEN ülünk szakemberek, hátrányos és nem hátrányos helyzetű édesanyák és a kisgyerekek. Októberben a CSODAMŰHELY szervezésében, a Csobánkai Roma Kisebbségi…

A találkozás

J. az egyik legrégebbi tanodásunk volt, sok éven át járt hozzánk, aztán elvégezte a nyolcadik osztályt és tanodások közül elsőként…

„Diploma előtt”

A hatodik évet kezdi a Csobánkai Csepp Tanoda. Nyolc gyerekkel indultunk négyen önkéntesek, a művelődési ház nagytermében, ahova „megértésből” beengedtek…

1 évesek lettünk 🎂

Egy éve jött létre a Csodaműhely Egyesület! Ebből az alkalomból ismerkedjetek meg tagjainkkal (a lista folyamatosan bővül!). Itt olvashatjátok, hogy…

A Budapesti Corvinus Egyetemen jártunk

,,Horlai Sári és Andrási Kriszta, a Csobánkai Csepp Tanoda (CSODA) jelenlegi és korábbi önkéntes tanítói és koordinátorai március 27-én meglátogatták…